Fentiek alapján azok számára, akik a projektjük részeként rendezvény megvalósítását tervezik, a Rendelet betartása kötelező. Akár a Rendelet miatt, akár saját megítélés alapján kisebb rendezvényekről is úgy döntenek, hogy elhalasztják, úgy a tervezett rendezvények időpontja módosítható, melyre változás bejelentést kell benyújtani. A megvalósítási időszak legfeljebb annyival módosítható, amennyi ideig a Rendelet hatályban van.
Az elhalasztott rendezvények miatt szükség lehet a pályázati felhívás módosítására a megvalósításra rendelkezésre álló idő meghosszabbítására. Ezt az Irányító Hatóság – lezárt felhívás esetén is – engedélyezni fogja.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben úgy látják, hogy a tervezett rendezvény nem fog megvalósulni – pl. egy adott eseményhez kötött, ami évente egyszer kerül megrendezésre -, akkor vizsgálják felül a projekt megvalósításának lehetőségét, és amennyiben indokolt, úgy éljenek a lemondás lehetőségével. Ebben az esetben a projekt egyéb elemeinek megvalósítását (pl. eszközvásárlás) se kezdjék meg.
Szíves együttműködésüket megköszönve:
a GZMLE munkaszervezet









