Hírek

Előzetes ötletelés a következő LEADER-körre

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy 2013-ban ismét kiírásra kerül a LEADER jogcím (várhatóan tavasz végén - nyár elején), így újra lehetőség lesz a HVS, azon belül pedig az egyes célterületek át- és újratervezésére (várhatóan a LEADER kiírást megelőzően).

Annak érdekében, hogy megismerjük térségünk településeinek, civil szervezeteinek, vállalkozásainak, magánszemélyeinek elképzeléseit és terveit, előzetes projektgyűjtésbe kezdünk, mely semmiféle kötelezettséggel nem jár, célja pusztán az elképzelések előzetes megismerése, az igények előzetes felmérése.

Honlapunkon, a bal oldali sávban kialakításra került egy HVS-felülvizsgálat 2013 mappa, melyben elhelyeztünk egy projektötlet adatlap formanyomtatványát letölthető formában. Ezt kitöltve és postai vagy elektronikus úton beküldve (bővebb információk az adatlap alján vannak feltüntetve) előzetesen képet kaphatunk HACS-unk jövőbeli ötleteiről.

Kérjük, minél többen osszák meg velünk elképzeléseiket, terveiket annak érdekében, hogy a tényleges HVS-felülvizsgálat minél könnyebben, gördülékenyebben tudjon majd megvalósulni!

Várjuk tehát ötleteiket, elképzeléseiket, terveiket a 2013-as LEADER jogcímmel kapcsolatosan!

Tisztelettel: a GHLE munkaszervezete